Tortilla al`a Montenegro
Szerző:
Recept: 5.2p, Stílus: 5.6p, Szavazatok száma: 5db
Cimkék: Főétel,Tájjellegű
Elkészítéséhez szükséges idő: 1 óra 10 perc Nehézségi fok: 3
Hozzávalók fő részére

Nagyításhoz klikk a képre!
4 darab csirke felsőcomb
40 dkg paradicsom
30 dkg kígyó uborka
30 dkg liszt
1 darab tojás
2 dkg élesztő
1 dl tej
1 dl napraforgóolaj
10 dkg túró
1 mokkáskanál Erős pista
1 csipetnyi őrölt fekete bors
4 mokkáskanál vegeta
1 csipetnyi
20 dkg káposzta
Egy főre jutó tápanyagbevitel:
Energia: 566.5kcal Fehérje: 29.1g Zsír: 33.2g Szénhidrát: 27.1g
Recepthez kapcsolódó történetem...
Montenegróban ettünk ilyet először. Mást nem lehet mondani rá, mint "egyszerűen nagyszerű..." Sokféle hússal készítik, a csevapcsicsától kezdve mindennel. Ez a recept a nekem legjobban "gyerebe" verziót taglalja.

Hogyan készítsd el...
Mindenek előtt tisztítsuk meg, filézzük ki a csirke felsőcombokat! A bőrét hagyjuk rajta - ez fontos! Nagyon jó ízt ad a húsnak! Fűszerezzük be vegetával és hagyjuk pihenni, hagy érjenek kicsit össze az ízek! Tányérokra készítsük elő a zöldségeket! Vágjuk szeletekre a paradicsomot, uborkát, szeleteljük le, majd sózzuk be a káposztát! A túrót keverjük össze az Erős Pistával és a borssal! Csináljuk meg a tésztát! Futtassuk fel az élesztőt 1dl langyos, cukros tejben. (kb. 10 perc). Adjuk hozzá lisztet és a sót, majd egy kelesztőtálban keverjük jól össze! Csináljunk egy bucit a tésztából, terítsünk rá konyharuhát és hagyjuk állni, amíg beizzítjuk a grillsütőt! A tészta ezalatt bizonyára jól megkelt. Dagasszuk még egy kicsit! Ismét takarjuk le és hagyjuk pihenni! Amikor már csak parázs van, ismét gyúrjuk meg a tésztát és csináljunk a belőle kb 5-7 cm átmérőjű bucikat! Kezdjük sütni a húst! Kenjük beolajjal a grillrácsot egy fogóeszköz és egy papírtörlő segítségével, majd terítsük ki a csombokat! Süssük meg aranybarnára mindkét oldalát! Nem kell agyonsütni, de azért ügyeljünk, ne maradjon nyers! Ha a húsok megsülte, húzzuk félre a rács egy kevésbé forró pontjára! Lényeg, hogy melegen legyen tartva. Jöhet a tortilla elkészítése... Fogjunk egy vagdalódeszkát és kezünkel olajozzuk be alaposan a felületét! Tegyünk rá egy bucit és olajos kezünkkel nyújtsuk a deszkán néhány milliméter vékonyságra! Legyen kb 30cm átmérője! A tésztát vigyázva, nehogy elszakadjon, helyezzük rá a grillrácsra és süssük meg! Az elkészült tésztákat tegyük a combok mellé a "melegedőbe". Mikor a tortilla elkészült, jöhetnek a vendégek. Csomagoljuk be a combokat a tortillába! Először helyezzük a tészta egyik sarkába a húst. Kétszer összehajtva azt, egy negyed körcikket kapunk! Adjuk a félkész "szendvicset" vendégünk kezébe, aki a maradék "zsebeket" kihasználva, ízlése szerint megtümheti az összevágott zöldségekkel és fűszerezheti azt Pista bácsi túrójával! Egy kis tejföl is mehet bele, nem fog ártani neki...

Milyen alkalmakra ajánlom...
Kertipartyra ideális.

Mit innék hozzá...

Természetesen SÖR!



Ha szeretnél hozzászólni, regisztrálj és jelentkezz be!

Ménesi Szabolcs hozzászólása 2008.09.11. 15:48:27
Szerinte: a cikk stílusa 1-től 8-ig: 5p, a recept 1-től 8-ig: 5p
Köszi! De ha egyszer Vegetát raktak rá és hűhajó volt tőle, akkor most mit csináljak? Egyébként itthon mi sem tartunk vegetát...
gego hozzászólása 2008.09.11. 13:04:52
Szerinte: a cikk stílusa 1-től 8-ig: 8p, a recept 1-től 8-ig: 6p
Gratulaliok az elso receptedhez. Jol sikerult. Bar a Vegeta nem fuszer, hanem etel izesito. Akkor leszel igazan jo szakacs, ha mar nem kell hasznalnod...